A gregorián ének újjáéledése
Egyetlen zenei stílusnak sem volt olyan
mozgalmas története, mint a gregorián éneknek. A legrégebbi, X. századi írott
források lejegyzése után nem sokkal, már a középkorban sokféleképpen
énekelték; a későbbiekben dallamait átírták, íveit megcsonkították; majd
miután visszaállították az eredeti dallamok nagy részét, az előadásmód
tekintetében különböző nézetek alakultak ki. Századunkban, ezer év után
kerülhetett sor arra, hogy a legrégebbi kódexek jelei alapján megközelíthessük
az eredeti előadásmódot. Ezt teszi lehetővé a gregorián szemiológia,
amely a gregorián ének eredeti előadásmódját kutatja.
A gregorián ének klasszikus repertoárja a megelőző
századok egyházi zenéjére épülve a VIII. században jött létre. Néhány korai
töredéktől eltekintve a gregorián ének első forrásai a X. századig nyúlnak
vissza, ezek hangjegyírásai közül a legfontosabbak a metzi és a
szentgalleni notáció. A gregorián hangjegyírások közül (összesen kb. 25
fajtát tartunk számon) többen az antik retorika jelöléseit veszik alapul; a
szentgalleni notáció az, amelyik a legrészletesebben tájékoztat minket az
előadásmódról: e hangjegyírás ugyanis a karnagy kézmozdulatait (neuma =
intés) tükrözi. A vonalrendszer bevezetését követően a hangjegyírások
sokszínűsége kezdett visszaszorulni. Ekkor már egyes nyelvterületeken
(újlatin) az volt a fontos, hogy a hangok helyét rögzítsék, ne az
előadásmódot. A vonalrendszer tökéletesítője, Arezzoi Guido (XI. sz.) már a
gregorián dallam hangjainak azonos értékéről beszél. Az eredeti előadásmód és
az ezt tükröző notáció még egy ideig továbbél, míg végleg ki nem szorítja a
vonalrendszert használó hangjegyírás, amely ekkor már a folyékony
kézmozdulat-rajzok helyett szögletes kottafejekből áll.
A XVI. századtól már a dallamokat is igyekeztek a kor
ízléséhez igazítani, a hoszszúnak vélt hangcsoportokat megcsonkították. Sajnos
az Egyház ezt a rontott változatot tette kötelezővé, így a könyvnyomtatás
feltalálása a gregorián ének hanyatlásának kedvezett.
A XIX. sz. közepén merült fel az igény az eredeti gregorián
megszólaltatására: Solesmes kolostorának bencés szerzetesei áldozatos munkával
javították ki a dallamokat a régi kódexek alapján; ez utóbbiakat a Dom
Mocquereau által szerkesztett Paléographie musicale címu
facsimile-sorozatban kezdték el közzétenni. A dallamok helyreállítása és
kiadása azonban sürgős volt, a munkákban kulcsszerepet betöltő Dom Pothier
ezért kompromisszumra kényszerült: az ő előkészítésében 1905-1912 között
kiadták a legfontosabb liturgikus könyveket (Kyriale 1905, Graduale
Romanum 1908 stb.), noha Dom Mocquereau hangsúlyozta, hogy a dallamok
kijavítása még további kutatást igényel.
X. Szt. Pius pápa motu proprioja az egy-házzenéről (Inter sollicitudines,
1903 november 22), és a II. Vatikáni Zsinat liturgikus konstitúciója (Sacrosanctum
Concilium, 1963 december 4), amelyek a gregorián éneket az Egyház
hivatalos zenéjének hirdetik ki, jelentősen továbblendítették a kutatásokat. A
római repertoár mellett fellendült az egyes országok nemzeti hagyományának
kutatása is; Magyarországon Rajeczky Benjamin nyomán Szendrei Janka és Dobszay
László foglalkoznak a magyar gregoriánum tudományos kutatásával és
interpretálásával.
A XX. sz. harmincas éveiben Eugene Cardine, solesmes-i bencés
szerzetes, felfigyelt arra a tényre, hogy ugyanarra a dallamra ugyanaz a kódex
különböző helyeken más és más jeleket használ. Több évtizedes kutatásai során
bebizonyította, hogy a legrégebbi kódexekben szereplő neumaváltozatok
(alakváltozatok, episzéma használata, neumatagolás, jelentéshordozó betűk
stb.) eltérő előadásmódra utalnak. Ezzel megalapította a gregorián
szemiológia tudományát, amely az neumaváltozatok és az előadásmód közötti
rendszeres összefüggésekre igyekszik fényt deríteni.
A szemiológiai kutatás szigorú paleográfiai módszereket
alkalmaz. Abból a (Cardine és azóta többek által bizonyított) tényből indul
ki, hogy a gregorián nem más, mint énekelt ima: a szövegnek a retorikaihoz
hasonló zenei eszközökkel történő kifejezése; ezeket a retorikai jellegű
eszközöket jelenítik meg a neumaváltozatok. Ez utóbbiak konkrét jelentésére a
X-XII. sz. között keletkezett összes kódexben való előfordulási környezeteik
rendszeres egybevetése alapján lehet következtetni. A neumaváltozatok gazdag
tárháza egy igen kifinomult előadásmódot ábrázol. A gregorián szemiológia
további érdeme, hogy miután a neumaváltozatok gyakran a dallamra is utalnak,
megfelelő értelmezésük elősegíti a helyreállított dallamok Dom Mocquereau
által említett hibáinak kijavítását.
Eugene Cardine 1952-1984 között tanított Rómában a Musica
Sacrán, 35 diplomamunka és disszertáció született kezei alatt gregorián
szemiológia témában. Tanítványai jelenleg egyetemeken, zeneművészeti
főiskolákon és tanfolyamokon tanítják a gregorián éneket.
1975-ben alakult meg az AISCGre: Associazione
Internazionale Studi di Canto Gregoriano (A Gregorián Ének Kutatásának
Nemzetközi Társasága). Célja, hogy az Eugene Cardine által elkezdett gregorián
szemiológia tudományát művelje. Tevékenységi körébe tartozik a kutatás,
oktatás, előadások és találkozók szervezése, kiadványok és hangfelvételek
készítése. Fennállása óta eddig hat kongresszust, számos tanfolyamot
szervezett (köztük a legnevezetesebb az ötéves kurzus volt Essenben 1984-1988
között, valamint a rendszeres nyári kurzusok Cremonában). Tagjai nagyszámú
országból kerülnek ki, némely ország önálló szekciót alkot (pl. Németország,
Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Japán...).
Magyarországon 1990-ben alakult meg Béres György
kezdeményezésére a Gregorián Társaság a fentebb említett társaságéhoz
hasonló célkitűzésekkel.
Az AISCGre német ill. olasz szekciójának folyóiratai (Beiträge
zur Gregorianik, ill. Studi Gregoriani) hosszú évek óta tudományos
cikkeket tesznek közzé a gregorián szemiológiáról; e témában egyébként számos
más nyugati folyóirat is gyakran közöl cikkeket, pl. az Études Grégoriennes,
Musica Sacra, Note Gregoriane.
A gregorián szemiológia által megfejtett előadásmódot kórusok
sokasága próbálja megvalósítani világszerte. Az európai országok többségében,
valamint az USÁ-ban, Kanadában, Mexikóban, Brazíliában, Tanzániában, Koreában,
Japánban találunk ilyen kórusokat; e kórusok legtöbbjétől hangfelvételek is
rendelkezésre állnak.
Ma, amikor a II. Vatikáni Zsinat előírása ellenére (a latin nyelv kötelező volta) szinte mindenütt anyanyelven végzik a liturgiát, a gregorián ének továbbélését a gregorián szemiológia által felkínált művészibb és hitelesebb előadás lehetősége biztosítja. Segítségével a gregorián éneket ma már sokkal mélyebben értik, egészen másképp tanítják; s minden bizonnyal a következő évezred gregorián éneke ebből a tudományosan megalapozott forrásból fog táplálkozni.