Az interpretáció egyik legfontosabb kérdése, hogy a neumák mennyiben követik a szöveget, illetve a szöveget hogyan állítják be a mondanivaló fényében.
Az énekes zenében több komponens határozza meg a hangzó mű végleges formáját, ellentétben a hangszeres zenével. A szöveg ugyanis hatással van az énekes mű hangzásvilágának egészére. A gregorián énekben a szöveg az esetek legtöbbjében száz százalékig meghatározó a dallam formálását illetően.
A szöveg és dallam viszonyát három szempont szerint vizsgáljuk:
1. szempont: a szöveg kiejtésének módja
2. szempont: a dallam formula-e, vagy önálló dallam
3. szempont: a szöveg-dallam összefüggésében az egész darab hangzásvilága milyen modalitásban jelenik meg
A három szempont együtt adja meg a darab lényegét, módszertanilag azonban nem hibás, ha most csak az első szempontot állítjuk előtérbe.
A leírt és kimondott szöveg hatásában is nagy a különbség, hiszen a megszólaltatás sokkal színesebb azáltal, hogy hangsúlyoz, kiemel, és él az agogika és a retorika más eszközeivel.
Liturgikus szövegeknél a liturgia lelkisége az a cél, amely felé az egész mű kidolgozása tart. A nyugati egyházi zenében hagyománya van annak a törekvésnek, amely szerint a szöveg liturgikus teológiai értelmezése és a dallam formálása összefüggést mutat.
Már a IX-X. században Sanktgallenben Szent Ágoston zsoltárkommentárjait olvasták, használták. A német neumáció is szorosan összekapcsolódik egy evangéliárium lejegyzésével, amely most Regensburgban található. Bizonyított, hogy az egyház teológiája a liturgikus zene síkján is kifejeződik.
Első példaként e tárgy vizsgálatára vegyük a "Psallite Deo nostro" antifónát. A 74. zsoltár áthagyományozódása során vitathatatlannak tűnik a "Psallite Deo nostro - psallite sapienter" (Zsoltározzatok a mi Istenünknek - Zsoltározzatok bölcsen) hagyományának a kapcsolata. XVI. Benedek pápa húsz évvel ezelőtt egy nemzetközi konferencián tartott éppen a "psallite sapienter" témában előadást. Sok példával illusztrálta Ratzinger bíboros, hogy a zsoltármagyarázatoknál a teológiai és a lelkipásztori szempontok az értelmezésben párhuzamosak, ezért az éneklésnél ebből az ismert háttérből, a szövegből kiindulva, a szövegértés szellemi munkáját kell megszólaltatni. A IX-X. századi gregorián dallamok megközelítése is a liturgia teológiájának szempontjából kell, hogy történjen.
Először tehát a szöveget tanuljuk meg értelmezve megszólaltatni és csak azután és aszerint értelmezve énekelni. A ritmust a hosszabb és rövidebb szótagok értéke adja, a hangsúlyt, és a könnyebb hangokat szintén a szöveg határozza meg.
A 'psallite' szó négyszer fordul elő a darabban, mindegyiknek más az értelmi hangsúlya. Az első és a második is más, hiszen a mondatban másképp helyezkedik el, a harmadiknál a figyelem a 'regi nostro'-ra összpontosul. A negyedszeri felszólításnál a 'sapienter' értelmező is nyomatékossá válik, aminek jelentése: bölcsen, okosan, értelmesen. Természetes, hogy a megszólaltatásban különbözően hangsúlyozzuk ezeket.
Az antifóna csak a Vízkereszti matutinumban található, ezért a három bölcs ajándékára gondolunk, a 'psallite regi nostro' így nyer különleges értelmet: a keresztények áldozata a dicséret áldozata. Ez az egyszerű antifona is a prédikáció, a meggyőzés szolgálatába szegődik.
Ugyanez vonatkozik a következő példákra is.
Legalább háromféleképpen találhatjuk meg ezt a szöveget "Laudate Dominum de caelis" (Dícsérjétek az Urat a magasságban). A szokásos hangsúly a 'Dominum' de a kódexíró itt más értelmezést ad, amikor a neumákkal a 'laudate' (dicsérjétek) szót emeli ki. Az ugyanis a keresztények számára természetes, hogy az Urat dicsérjék és nem mást, például a plébánost, vagy a kormányzatot. A 'dicsérjétek' hangsúlyozása a követelmény igényével lép fel. A látótérben az ünneplő gyülekezet van. Ez a viszonyulás a gyülekezet együttlélegzésének megnyilvánulása.
Egyes szerzetesközösségek dokumentációjában megtalálható a panasz az érdektelenségre, közönyösségre, fásultságra. Ez a veszély a gyülekezetekben is fennáll, például hiányzó koncentrációként is jelentkezhet. A 'laudate' felszólításban az ének lelki programot ad, amelyben Istent magát tekintjük a legfontosabbnak.
"Speret Israel in Domino": (Reménykedik Izrael az Úrban) a 'speret' itt nem csak azt jelenti, hogy Israel reménykedik az Úrban, hanem hogy ezt a reménységet soha nem szabad föladni. Erre utal a neumáció kiemelése.
Következő példánkban, az "Adorate Dominum in aula sancta eius" (Imádkozzatok az Úthoz az ó szentélyében) antifónában egy érdekes balance-ot, egyensúlyt figyelhetünk meg a szövegjelentés és a dallami kifejezés között. A dallam a 'Dominum' felé tart, amíg a neumáció az episemával és a virga strata formával az 'Adorate' jelentését emeli ki: 'Imákozzatok (!) az Úrhoz! Ez a bizonyos balance-effektus más interpretációt kíván.
A jó szövegértés ellensége az átgondolatlanság. A neumák a szövegértést segítik.
A templomszentelés officiumából való következő szemelvényünk:
"Templum Dominum sanctum est" (Az Úr temploma szent) A 'sanctum' fölötti statim jelzés egyértelműen a továbbvezeti a lendületet. Az episema pedig a helyes szóértelmezést fejezi ki világosan. Tehát nem pusztán jámbor emberek gyülekeznek egy olyan helyen, amely amúgy is szent, hanem pontosan az Isten háza az, ami szent.
Ez a kottakép csak egy illusztráció, mit is fejezhet ki egy dallam. (A Monumenta Monodica Medii Aevi sorozat Dobszay László és Szendrei Janka által szerkesztett kötetekben is megtalálhatók ezek a dallamok, csak nem ebben az ősi alakjában, hanem a Magyarországon használatos változatokban.)
Szent Márton officiumában - amelynek szintén köze van Magyarországhoz - a matutinum első nocturnusának első antifónái azt a történetet mondják el, amikor Márton megfelezi köpenyét egy rászorulóval.
>A harmadik antifónában - amelyet a kódexsor is mutat - a katonáskodásról van szó (Szent Márton a katonák védőszentje) Tudjuk, hogy sok keresztény abban a korban megtagadta a katonaságot, de sokan voltak, akik visszautasították a hadviselést.
A szöveg: "Beatus martinus dixit iuliano xristi enim sum miles pugnare mihi non licet" (Boldog Márton ezt mondja Iulianusnak: Krisztus katonája vagyok, a harc nekem nem megengedett.) Ez a szöveg nem a lelki, hanem a testi, fizikai hadakozásra utal. A dallam a Karlsruhei 60. Antifonáléban található, ismert formulákból áll.
Ezeknek a szöveghez való alkalmazását mutatja egy episema a 'mihi', azaz 'nekem' szó fölött. Nekem nem szabad a fizikai harcot fölvállalnom, számomra ez az isteni, lelkiismereti parancs.
A karácsonyi vesperás antifónáiban is tehetünk érdekes megfigyeléseket.
Nézzük például a "Redemptionem misit populo suo" (Megváltást küldött az Úr népének) éneket. A neumáció szerint nem az állítmány a legfontosabb. Krisztus földrejövetelének "haszonélvezője": a 'populo suo', maga az ember, amelynek teológiai fontosságát retorikai eszközökkel emeli ki, amint az a neumációból látszik. Tudniillik ez a megoldás arra válaszol, hogy kinek a részére érkezik az Isten fia.
Ennek a gondolkodásmódnak másik változata az "Exortum est" antifóna. Szövege: "A sötétségben tűnt fel az, akinek irgalmas szíve igazságot hoz." A fényre valóban a sötétségben van a legnagyobb szükség - ezért van a karácsonynak olyan erős kapcsolata a fénnyel.
Itt megint az a dimenzió mutatkozik meg: kinek és mi célból szükséges a fény. Ez egy egészen más módja a teológiai kérdésfeltevésnek, mint ami a katekizmusban található. Ez a megértés mélyebb rétegeit tárja fel. Ami igazán lenyűgöző ebben, hogy itt egyfajta egzisztenciális teológia mutatkozik meg, és nem filozófiai. A gregorián offíciumban tehetünk föl igazán egzisztenciális gyökereket érintő kérdéseket, mert ezekben fejeződik ki leginkább, hogy minden értünk történik, a mi és az én életemben. Nem pusztán az én életemtől elszigetelten, hanem az életem és Isten közötti viszony fényében.
Értelmezhető felszólításként is, mert én esetleg még nem éltem meg ezt az élményt. Vessem tehát alá magam egy olyan tapasztalatnak, ami a hit útján továbbvezet. A szövegnek ez a sűrű, tömör spiritualitása a gregorián énekben is tükröződik.
Ugyanennek a tömör spiritualitásnak egy másik példája a Nagycsütörtöki introitus: "Mi pedig dicsekedjünk a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, benne van az üdvösségünk, életünk, feltámadásunk, amely által megszabadíttatunk." (Nos autem gloriari oportet in cruce Domini nostri Jesu Christi.)
A szöveg Pál apostol mondatát közösségivé alakítja: "mi pedig dicsekedjünk". Ez a korhoz való alkalmazkodás nem ellenkezik a páli teológiával. A változtatás továbbértelmezése szerint a szöveg kiemelkedő helyét kell figyelembe vennünk a liturgia egészében. Nagycsütörtökön miért nem az eucharisztia alapítása, és nem is a lábmosás kerül az introitusba? Miért a keresztet állítja már itt a középpontba? Ez a szöveg 1970-ben a Missale reformban került erre a helyre, és a "Hoc corpus", az alapítási igék szövege a communioba. A VIII. században sokat tudtak a testvéri szolgálat misztériumáról, arról a szolgáló lelkületről, amit a XX-XXI. században már kevéssé találunk meg. A szolgálat áldozata világítja meg a leginkább az értünk való szenvedés, a kereszthalál és a feltámadás gondolatát. A liturgiának ez volt az eredeti funkciója.
Az introitus a liturgia teológiája szempontjából meghatározó jelentőségű, hiszen ez fókuszálja a mise teológiai alapgondolatát, incipitje az egész mise védjegye. A Nagycsütörtök intoitusa az egész Szent Három Nap teológiai összefoglalója, mintegy sűrítve mondja el az egész ünnepkör központi gondolatát.
A szöveg retorikája bizonyos szavakat erősen kiemel. A 'nostri' (értünk) a személyességre hívja fel a figyelmet, rólunk van szó, értünk történt minden. A 'vita' (élet) az élet ünnepét emeli ki, a 'resurrectio' (feltámadás) a megoldás felé tereli a gondolatot. Mind a dallam mozgásai, mind a neumák e három fogalmat helyezik összefüggésbe.
Ne felejtsük el, hogy a liturgikus énekeket az emberek nem olvasták, hanem mindig csak kimondva hallották, ezért az értő kimondás által valósult meg a misék ünnepének teológiai háttere. Amennyiben méltón szeretnénk ünnepelni egyházi alkalmainkat, akkor ezeket a tudatosító műveleteket végig kell járnunk.
Az előadás alapján a cikket szerkesztette
Ruthner Judith