index.php
greg_fej1.gif


Utolsó frissítés: 2024.03.18.

A Gregorián Társaság nemzetközi fesztiváljai




3. Fesztivál
           2005. június 30 - július 3.
Beata gens cuius est Dominus Deus eorum.
Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr.



Beata gens - III. Váci Nemzetközi Gregorián Fesztiválról

 

            2005. június 30-tól július 3-ig zajlott az ősi püspöki városban immáron harmadik alkalommal a gregorián ének ünnepének szánt eseménysorozat, amelyre hét ország 12 szkólája érkezett Ausztriából, Belgiumból, Hollandiából, Magyarországról, Németországból, Norvégiából és Olaszországból.

            Az immár hagyománnyá vált rendezvény híven követte az eddigi koncepciót: visszahelyezte a gregorián éneket a maga igazi közegébe, a liturgiába, ahol az énekelt imádság leginkább elnyeri értelmét és lelki mélységét. Így vált valóra és fénylett fel a X. Pius által megfogalmazott hármas egység, a gregorián ének szent, egyetemes és művészi értéke.

            A Fesztivál legfőbb eseményeit a liturgikus alkalmak alkották, amelyek egyúttal keretet is adtak a sokrétű programsorozatnak. Hat szentmise volt a négy nap alatt. A megnyitó misét Dr. Seregély István egri érsek, a záró misét, amelyet Te Deum követett, a házigazda és fővédnök Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök celebrálta. A szombati Nyílt napon Dr. Takács Nándor püspök mutatott be szentmisét. További három mise budapesti templomokban (Mátyás, Belvárosi és Szt. Imre templom) volt. A misék azért voltak a leginkább felemelőek, mert az állandó részek (IV. és IX. gregorián ordinárium) éneklésébe mindenki bekapcsolódott. Zsolozsma nélkül nem múlt el egyetlen nap, laudes, vesperás és completorium imaórákat énekeltek a szkólák összesen hat ízben. Ezek anyagának előkészítésében és a közös imádságban a Fesztiválra is meghívott gregorián kutató, Fr. Cornelius Pouderoijen OSB is részt vett, aki maga kiváló énekes is.

            Jelentős eseményeknek számítottak, és igen sok hallgatót vonzottak a hangversenyek, amelyeket a meghívott együttesek tartottak Vác és Budapest több templomában összesen nyolc alkalommal. Abból a célból, hogy az interpretáció összehasonlítása minél világosabb legyen a hangversenyeken minden szkóla bemutatta a "Beata gens" gradualét. Ez az ének a Fesztivál mottójává vált, hiszen valóban boldog lehet az a nemzet, "melyet az Úr örökségül választott magának", és amely ilyen örökséggel rendelkezik. Jól kell tudni sáfárkodni ezzel az örökséggel, a gregorián énekkel.

            Öt előadás, illetve workshop is megrendezésre került, olyan gregorián kutatókkal, akik az elméletet mindjárt a gyakorlattal is összekötik, nemcsak mint szkólavezetők, hanem akik szkóláikkal rendszeres liturgikus szolgálatot is végeznek. (Prof. Cornelius Pouderoijen OSB, a Bécsi Zeneművészeti Egyetem gregorián tanára, az Antiphonale Romanum új kiadásának irányítója, Heinrich Rumphorst, a lipcsei Zene- és Színművészeti Főiskola tanára, a Beiträge zur Gregorianik folyóirat főszerkesztője, Dr. Nino Albarosa, a római Pápai Egyházzenei Intézet vendégprofesszora, a Codices Gregorian sorozat szerkesztője, a Studi Gregoriani folyóirat főszerkesztője Dr. Alberto Turco, a római Pápai Egyházzenei Intézet gregorián tanára és Prof. Dr. Franz Karl Prassl, a Grazi Zeneművészeti Egyetem professzora.)

            A Fesztivál már az eddig bemutatott alkalmak gazdagságát tekintve is egyedi, de ezeken túlmenően további érdekességeket is felkínált. A társművészetek is beépültek a programba, a gregorián szellemiségébe és a keresztény értékekbe való elmélyülést két kiállítás is segítette: az "Olajág" Keresztény Művészeti Társaság a Látható zene és Sándor János erdélyi fafaragó művész Az életre vezető út című kiállítása, amely a Fesztivál keretében került bemutatásra.

            A Fesztiválra jelent meg a Szent István Társulat gondozásában a Gregorián Társaság közreműködésével a "Kulcs a Graduáléhoz - A Graduale  Romanum énekei latinul és magyarul" című könyv, amely a Graduale Romanum énekeinek kétféle fordítását tartalmazza. A könyvbemutató előadás szintén a Fesztivál része volt.

            Június 30-ára, a Fesztivál első napjára meghívtuk a Kossuth adó Ki nyer ma? - Játék és muzsika tíz percben műsorát, ahol a gregorián jegyében zajlott a zenei fejtörő.

            A szombati "Nyílt nap" keretében több hazai szkóla is bemutatkozott. Ezen a napon éremverő, jelvénykészítő és kódexmásoló műhely is működött, amely sok gyereknek és felnőttnek jelentett különleges szórakozási lehetőséget.

 

            Fesztiválunk iránt a média is nagy érdeklődést mutatott. Előzetesen is több újság és rádióműsor kereste meg a Gregorián Társaságot. Forgatott a helyszínen a Duna Televízió, az MTV Vallási Szerkesztősége, felvételeket és interjúkat készített a Kossuth, a Bartók, az Info, a Dunakanyar, az Egri Katolikus és a Magyar Katolikus Rádió.

            Ami a Fesztivál rendezvényeinek látogatottságát illeti, várakozásainkat is felülmúlta. A négy nap harminchárom rendezvényén 9700 látogató fordult meg.

            Meghívott vendégeink, a szkólák és vezetőik, az előadók és sok hallgató visszajelzése szerint a rendezvény szervezettsége, színvonala, sokoldalúsága, a programok gazdagsága felülmúlta az 1998-as és a 2002-es Fesztivált is, így hát elmondhatjuk, hogy ez a négy nap is elérte célját, a gregorián ének igazi ünnepében részesülhetett minden résztvevő, énekesek és hallgatók egyaránt, akik magukról vallhatják: Beata gens, boldog nemzet, aki élteti ezt a gyönyörű örökséget.

 

Ruthner Judith