index.php
greg_fej1.gif


Utolsó frissítés: 2021.09.16.

A Gregorián Társaság nemzetközi fesztiváljai




1. Fesztivál
           1998. június 25 - 28.
Iubilate Deo omnis terra!
Ujjong az Istennek az egész világ!




ifj. Sapszon Ferenc

Cantate Domino canticum novum

A gregorián ének ünnepe Vácott

A gregorián ének a vokális zeneművészet alapja és csúcsa, amelyben - Kodály szavai szerint - "az egyszólamúság oly művészi fejlettségre jutott,... hogy hozzá képest a többszólamúság részben visszaesést jelent." Ez a páratlan énekkultúra, amelyet az Egyház a római liturgia saját énekének tekint, hazánkban még mindig alig ismert és énekelt. Nem csoda, hiszen évtizedeken keresztül a köztudatból kitörölt, tiltott kultúra volt, amelyről nem volt szabad tudni, és amelyet csak kevés helyen lehetett nagyritkán hallani. Az a tény, hogy nem veszett ki nyomtalanul a köztudatból, sőt, hogy egyáltalán tudunk róla, és mindaz, amit tudunk róla, a Schola Hungarica együttesnek és vezetői, Dobszay László és Szendrei Janka munkásságának köszönhető.

Ezért volt óriási lehetőség és esemény az 1998 június 25-28 között Vácott megrendezett Nemzetközi Gregorián Fesztivál, ahol kitekinthettünk határainkon túlra (hiszen hat ország kilenc szkóláját hallhattuk) és a kódexkutatások legnagyobb nyugati mesterei vezettek be minket a kódexek és az élő gregorián zene kapcsolatának titkaiba.

A tények

A Váci Nemzetközi Gregorián Fesztivált a Gregorián Társaság és a Váci Püspökség közös összefogással rendezte. Ilyen rangos nemzetközi találkozóra első ízben került sor Magyarországon.

A Fesztivál célja a találkozás a gregorián énekkel:

·       ...elsősorban annak igazi közegében, a liturgiában.

A Fesztivál négy napjának liturgikus pillérei a három püspöki nagymise és a három különböző zsolozsma-hóra, a vesperás, laudes és matutínum voltak. A szentmisében, valamint a laudesen nemcsak a szkólák énekeltek, hanem minden résztvevő ajkán szólt a gregorián ének.

·       ...bemutató hangversenyeken.

Magyarországon még nem volt olyan alkalom, hogy a széles közönség vagy akár csak a szűkebb szakma rangos külföldi szkólák előadásával ismerkedhessen meg. A meghívott kórusok Európa öt országából (Ausztria, Csehország, Hollandia, Norvégia, Olaszország) érkeztek, és szinte valamennyien a gregoriánt éneklő együttesek élvonalába tartoznak. A hangversenyeken húsz perces műsorokat énekeltek. Itt alkalmunk nyílt a gregorián szemiológiai kutatásokat felhasználó együttesek interpretációjának különbségeit megfigyelnünk. Hallhattuk még három magyar együttes énekét is: Schola Gregoriana Budapestinensis, Schola Sancti Martini (Pannonhalma) és a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa.

·       ...előadásokon.

Itt ismerkedhettünk meg az interpretáció mögött álló kutatásokkal. A meghívott előadók a gregorián legrangosabb kutatói és professzorai. Legtöbbjük több évtizedes praxisra tekinthet vissza, s többen közülük a szemiológia megteremtőjével, Eugène Cardine-nal dolgoztak együtt. Az előadásokon a mesterek a szöveg és zene kapcsolatára világítottak rá, s ezt a helyszínen kidolgozott tételeken keresztül mutatták be. Megcsodálhattuk a szent szöveg zenei kifejezésének megszületését, a kódexek írásjeleinek zenei, formálási és értelmezési tanulságait, a darabok előadásához elvezető utak és közelítések különbözőségeit.

·       ...kiállításon.

Ötletes kiegészítője és színfoltja volt a rendezvénynek a Gregorián Hangjegyírástörténeti Kiállítás és a scriptorium (kódexmásoló műhely). A mintegy húsz kódex-reprodukciót bemutató kiállítás Európa tizenegy régiójának jellegzetes hangjegyírásmódjával ismertetett meg. Végigvezetett az úton, ahogy a 9-10. századi (főleg ritmust jelölő) neumaírástól a vonalrendszer bevezetését követően (11. sz.) a hangmagasságot jelölő kvadrát-notációvá alakult a gregorián lejegyzése. A scriptoriumban a látogatók a helyszínen "élőben" szemlélhették (és próbálhatták ki) a középkori kódexírók munkáját, a lúdtollal történő neumaírást.

A rendezvény pergő, ugyanakkor kiegyensúlyozott, tartalmas és végig magas színvonalú volt. Nyoma sem volt a hasonló alkalmakkor tapasztalható hibáknak: a programok túlzsúfoltsága, vagy a gyenge színvonalú program miatti fárasztó unalom (e kettő gyakran együtt jelentkezik). Mindez a szervezőket dícséri, elsősorban a Gregorián Társaság elnökét, a Fesztivált megálmodó és létrehívó Béres Györgyöt, aki vezényelt, aki mindenkinek mindene volt, és fáradhatatlanul mindenütt jelen volt. Ő maga is Eugène Cardine-nal dolgozott évekig a münsterschwarzach-i kutatóműhelyben a gregorián ének restaurálásán. A Fesztivál másik - helybéli - motorja Varga László, a váci Székesegyház zeneigazgatója volt, aki vagy félszáz munkatársat mozgatott.

A rendezvényt végig minden várakozást felülmúló óriási érdeklődés kísérte. Mindegy volt, hogy szombat déli 12-kor, vagy csütörtök este volt szentmise, a Székesegyház zsúfolásig telve volt. Az előadásokon nem lehetett beférni a Szeminárium 200 férőhelyes nagy előadótermébe. A megjelentek között zenetudósok és élvonalbeli karnagyok voltak; zenetanárokkal, énekesekkel, sőt gyerekszkólával is találkozhattunk. A média is hírt adott a rangos eseményről. Jelen volt az MTV1, a Duna TV; beszámoltak a rendezvényről napilapok, valamint majdnem minden zenei folyóirat.

Lenyűgöző volt a lelkesedés, a tanulni akarás, és a rendezvényt végig jellemző forró fesztivál-hangulat.

Megfigyelések, benyomások

Egy gyakorló muzsikust, előadóművészt leginkább az foglalkoztat, hogy találkozik-e meggyőző és élő éneklésmóddal; és ha igen, mitől lesz az magávalragadó és hiteles, és milyen úton jutottak el az előadók az eredményhez.

Ezzel kapcsolatban problémákkal kell megküzdenünk.

(1)   Igaz ugyan, hogy a gregorián ének a legmagasabbrendű zeneművészet, ugyanakkor lényegét tekintve mégsem zeneművészet, hanem liturgia, énekelt imádság. Igaz, hogy "minden dallamszövés forrása és mintaképe" (Szabolcsi), szöveg és dallam sajátos egysége, de benne a teljes értékű zene alázatosabb szolgálja és megtestesíti a Szót, az Igét, a Szentet. A legtökéletesebb zene a maga zenei törvényszerűségeivel, de lényegét nem érthetjük, ha "csak" mint zenéhez közeledünk hozzá. Ahogy Jammers mondja: "az ember nem megzenésíti Isten igéjét, inkább kimondja azt... de nem a mindennapok, nem a piac nyelvén, hanem egy ünnepélyes énekhangon."

(2)   A másik probléma, hogy nincs erről az énekről folyamatos szóbeli hagyományunk, csak írásbeli. Az énekhez a leíráson keresztül jutunk, de ahová eljutunk, annak "semmi köze" a neumákhoz, a kézíráshoz.

Néhány szó az előadásokról, hangversenyekről

·       Godehard Joppich Cardine-tanítvány, a Frankfurti Zeneművészeti Főiskola tanára, a gregorián szemiológia egyik legismeretebb német kutatója. Ő a gregorián énekhez a "szíven átmelegített szöveg"-en keresztül jutott el. Előadásmódja a szavak mélyen átélt deklamációjából született. (Ez sokszor elhanyagolt, de fontos szempont a vokális művészet más területein is, pl. Monteverdi stb.) Joppich a szó legmélyebb jelentésére koncentráló és a szavak kimondásába az egész embert bevonó, drámai, sok-sok érzelmet megmozdító előadásmódot kívánt meg. Ez a kissé szubjektív drámaiság azonban nem mondott ellent az általa választott tétel szövegének. Előadása igen szuggesztív és tanulságos volt.

·       David Eben inkább a dallaméneklésre helyezte a hangsúlyt. Szerinte a műnek úgy kell "folynia", mint ahogyan a vér áramlik az élő szervezetben. Az egész dallam egységébe, a makrokozmoszba szervesen kell beleépülnie a kisebb zenei egyégeknek, a mikrokozmoszoknak. Ez az előadás, bár egy fontos szempontot kiragadott, a gyakorlatban mégis kissé tagolatlan éneklésmódhoz vezetett, ahol a kisebb egységek szinte megszűnnek és feloldódva "belekenődnek" a nagy egészbe és természetellenesen nagy szakaszokat - sokszor egy fél tételt - kell egy levegőre (állandóan lopott levegőre) énekelni.

·       Johannes Berchmanns Göschl Cardine-tanítvány, a Müncheni Zeneművészeti Főiskola tanára, már egyensúlyt teremtett egész és részek között. A kis egységek formai tagolására ugyanúgy törekedett, mint egy állandóan hullámzásban lévő, folyamatosan előre törekvő sima éneklésre. Egy áradó, de értelmes előadásmódhoz vezette az énekeseket. A neumákból kiderítette, hogy a szerző hogyan értette és tagolta a szöveget, és hogyan kapcsolta a dallamhoz. A szemiológia ismeretét alapnak tekintette, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem az a jó előadás, amelyik a jeleknek megfelel, hanem az, amelyik megérint.

·       Talán a legnagyobb élményt Fr. Cornelius Pouderoijen OSB előadása jelentette. Ő a gregorián ének kutatásával (1987 óta az Antiphonale Romanum kiadásával) foglalkozik a vaals-i és solesmes-i bencés apátságokban. Nála szintén a neumák értelmezték a szöveget, amelynek "kimondásából", kiénekléséből mintegy magától értetődően született meg a darab. Itt érezhettük meg a tökéletesség és az egyszerűség kapcsolatát, különösen akkor, amikor utánozhatatlanul szép bemutatók éneklésén keresztül megtapasztalhattuk, hogy mit jelent anyanyelvi szinten beszélni a gregoriánt.

A kórusok hangversenyei is szolgáltak tanulságokkal.

Izgalmas volt a műsorválasztás. Hallhattunk benne egészen késői cseh anyagot (Schola Gregoriana Pragensis), ugyanúgy, mint egészen ősi, még kiadatlan, Fr. Pouderoijen által kikutatott darabokat (Schola Cantorum Amsterdam).

Tapasztalhattuk, hogy a karvezetőnek nem elég a neumákat ismernie, a szöveget értenie (nyelvtanilag és tartalmilag), ismernie kell a zenei törvényszerűségeket (pl. ne legyenek nyersen megnyomott záróhangok); sőt, tudnia kell bánnia a hangszerével, a kórussal: mitől lesz stílusos a hangvétel, homogén a hangzás és tiszta az éneklés.

Megfigyelhettük, hogy hiába énekeljük el a hangokat, a neumákat úgy, hogy "minden megvan benne", mégis nehezen áll egybe dallam és szöveg, ha hiányzik az a többlet, amiből élő és magávalragadó előadás születhet.

A jó előadás mindig valami egyensúlyt és harmóniát jelent. Egyensúlyát például folyamatosságnak és tagoltságnak, vagy harmóniát pl. zene és éneklő közösség között.

A kórusok közül ki kell emelnünk a talán legtöbbet nyújtó Schola Cantorum Amsterdam éneklését. A hangversenyen megszólaltatott darabjaik mindegyike egy tökéletesre csiszolt műremek volt. Éneklésüket szenvedélyes drámaiság jellemezte (szerencséjükre a szöveg engedte ezt a néha már - főleg dinamikában - szélsőségesnek tűnő drámaiságot). Igazi élő éneklést hallhattunk, ahol mindig történt valami. Mégis kiváncsian vártuk a matutínumot, a liturgiát, ahol objektívebb hangot kellett megütniük. A matutínum a Fesztivál egyik csúcspontja volt. Az alatt a másfél óra alatt, amíg "fürdőzött a lelkünk" a zsoltárok, olvasmányok, responzóriumok egymásutánjában, létrejött a belső tisztaságnak, örömnek, összeszedettségnek és emelkedettségnek az a sajátos állapota, amelyet csak a gregorián ének képes létrehozni.

Vác a gregorián éneklés központja volt néhány napig. Köszönhető ez Béres Györgynek és munkatársainak. Reméljük, hogy teljesül a sokak kívánta terv és találkozunk a II. Váci Nemzetközi Gregorián Fesztiválon 2001-ben.